Bevált módszer stalker ex ellen?

Van-e bárkinek tapasztalata abban, hogy mi válik be megoldásként egy olyan ex esetében, aki már zaklatóvá vált? Bármilyen lelki támogatás is segít, alapvetően a saját mentális egészségem megőrzése a célom.

Háttérsztori: 10 éve szakítottam egy sráccal, azóta én megházasodtam és nem is tartom vele a kapcsolatot. Maga a szakítás is körülményes volt, nem akart elengedni, pénzzel is tartozott nekem, amit szintén csak apukám közbelépésével adott vissza. Később megjelent a házunknál is, akkor is apukám zavarta el. Tavalyig semmi hírt nem hallottam róla, viszont kb ugyanekkor egy évvel ezelőtt hirtelen rámírt, kérdezve, hogy XY környéken lakunk-e és látta az “új faszimat”. Letiltottam mindenhonnan, és próbáltam nem tudomást venni róla. Anno is voltak erőszakos hajlamai, megütötte a testvéremet is, emiatt tartok tőle. Volt még ezután egy-két próbálkozása (másik felhasználóról keresett, anyumék facebookját nézegette többször, mert véletlenül belájkolt egy-két dolgot majd törölte) de utána békén hagyott, azt hittem elfogadta, hogy nem akarok vele beszélni.

Ma újra megjelent, de ezúttal kora reggel csöngetett (félálomban voltam, nem mentünk ki), majd egy órával később indultunk el otthonról a férjemmel és ez az ex ott állt a bejárat előtt, ránk várva. Nem volt kontakt, besiettem az autónkba és ott mondtam a férjemnek, hogy ez az exem volt és biztos rájött, hol lakunk.

A férjem próbál lelkileg támogatni, beszerzünk majd önvédelmi eszközt (ha tudunk), de őszintén nagyon megijedtem és nem tudom, mi van ha ebből fog állni az életem, hogy évente vagy pár évente megint felkeres, megkeresi hol lakom stb. Nem tudom, hogy valóban veszélyes-e, bántana-e, de ettől függetlenül ijesztő.

Bocsánat a kisregényért, de van bárki, akinek segített bármi ilyen esetben? Figyelemelterelés? Beszélnem kellene vele? Segítséget kérjek valahonnan? Bármilyen tanács jól esne 🙏